Eredet

Ennek a fajtának a kifejlesztése az 1960-as években egy philadelphiai számi tenyésztő, Dorothy Hinds - Daugherty nevéhez fűződik, aki fehér mancsú sziámikat szeretett volna tenyészteni. Ennek érdekében sziámi macskákat keresztezett a kívánt fehér rajzolatú házimacskákkal. Visszavonulása után Vikki Olander folytatta a fajta fejlesztését, akinek sikerült elérnie a fajta ideiglenes bejegyzését, és megírta az első fajtastandardot. Hivatalosan 1982-ben vált elismertté a hócipős macska, és ugyanebben az évben a bajnoki státuszt megkapta a kanadai C. C. F.-től. 1990-ben bejegyezte az A. C. F. A. is. Ma elsősorban Amerikában és Angliában tenyésztik a hócipős macskát, népszerűsége pedig lassan, de biztosan növekszik.

Testalkat

Közepes méretű, izmos felépítésű, szögletes testformájú macska. A test többi részéhez aránylik a lábainak a hosszúsága. Közepes nagyságú, ovális és tömzsi mancsai vannak. Közepesen hosszú a farka, mely a tövénél széles, a vége felé fokozatosan elvékonyodik. Fejének mérete a test méretéhez illeszkedik. Közepesen nagy, kerekded, és olyan hosszú, mint amilyen széles. Magasan helyezkednek el a pofacsontjai. Közepesen hosszú az orrvonala. Fülei közepesen nagyok, széles alapúak, a végük pedig lekerekített. Dió alakú nagy szemei vannak. A szőrzet hosszúsága változhat a rövid és a közepesen hosszú között. A hócipős macskának a mintázatában egyszerre érvényesül a sziámi faktor és a fehér rajzolat. A pofán egy fordított V alakú fehér rajzolat van, a mancsoknál pedig nagyon fontos a szimmetrikusság és természetesen a fehér szín.

Természet

Igazán barátságos és társaságkedvelő macska. Jól kijön más macskákkal, de a kutyák és a kisgyerekek sem jelentenek általában különösebb problémát. Játékossága felnőtt korára is megmarad. Meglehetősen jó az alkalmazkodóképessége, így a zajosabb, és csöndes helyeken is egyaránt jól érzi magát. Leginkább a gazdája figyelmére van szüksége, számára minden más mellékes dolognak számít.