Eredet

A szibériai erdei macska eredettörténete nagyban hasonlít, a norvég erdei macskáéhoz. Ezt a macskatípust is már nagyon régóta ismerték az adott régióban, szinte minden embernek volt robosztus testfelépítésű, hosszúszőrű háziasított macskája, akik egyszerűen csak szibériai macskának nevezték őket. Egészen az 1980-as évekig kellett várniuk az orosz macskatenyésztőknek, akik szerették volna elismertetni ezt az őshonosnak mondható fajtát országukban. Végül 1986-ban sor került az első orosz macskakiállításra Rigában. A pénzhiány, az idegennyelv-tudás és a külföldi kapcsolatok hiánya miatt azonban ezeken a kiállításokon leginkább csak ún. újoncokat, törzskönyv nélküli macskákat lehetett látni. Az macskatartók elsősorban norvég erdei macskaként, török angóraként vagy Maine Coonként mutatták be macskáikat, viszont ezek az egyedek nem igazán képviselték az igazi fajtajegyeket. Tömzsi testfelépítésük, vörös szőrzetük és sajátos szőrstruktúrájuk volt. Ezeket a macskákat pedig, ha hosszú szőrűek voltak, már hosszú évek óta szibériai macskaként ismertek. Ekkor született meg az az ötlet, hogy ők is bejegyeztetik, és elkezdik tenyészteni saját, őshonos macskájukat, ahogy azt a norvégok tették a norvég erdei macska esetében. Így került sor tehát a szibériai erdei macskafajta. A kezdeti időszakban a tenyésztés központja Szentpéterváron, a Kotofey Kutya és Macska Szövetség volt. A háború utáni időszakban igen gyakran tombolt a patkányok okozta pestis a hideg, északi városban. Azonban a második világháború idején az éhínség miatt szinte egyetlen macska sem maradt életben a városban, ezért Oroszország más, távoli helyeiről hoztak macskákat, hogy feltöltsék a macskapopulációt, és megfékezzék a pestist. Mivel ezeket a macskákat az ország legkülönfélébb helyeiről hozták Szentpétervárra, így a legkülönfélébb fajtájú, színű, és típusú egyedek lehetett megtalálni. Majd megkezdték az első újoncok begyűjtését, hogy a házi és kóbormacskákból beindíthassák a tenyésztést. 1987-ben megkezdték az első újoncok bejegyzését, és a Kotofey elnöke, Olga Mironova elkészítette a fajtastandardot egy Roman nevű kandúr alapján. Az S. F. F. (az első orosz macskaszövetség) 1989-ben ismerte el a fajtát, a W. C. F. pedig 1991-ben. Mára már a legtöbb szervezet elismeri a fajtát, és Európa szerte, az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában, sőt, Dél-Afrikában is tenyésztik és kiállítják a szibériai erdei macskát.

Testalkat

A szibériai erdei macska nagy testű, meglehetősen izmos macska. A hímek elérhetik a kilenc kg-t is, míg a nőstények átlagosan négy-hat kilót nyomnak. Teste hosszúkás. Rövid nyaka izmos, lábai erőteljesek, közepesen hosszúak. Jellegzetessége a lábujjak között szőrpamacs. Farktöve vastag, vége pedig lekerekített. A farka hosszúságánál az az előírás, hogy ha a hátára hajtjuk, akkor el kell érnie a lapockát. Ék alakú feje zömök, pofazacskója jól fejlett. Fejének szélessége megegyezik annak hosszúságával. Orrvonala enyhén ívelt, a stop nem megengedett. Nem lehet előreálló az álla, mint a norvég erdei macskának vagy a Maine Coonnak. Bajuszpárnáinak kerek formájúnak kel lennie, és mögöttük semmilyen törés nem lehet. Szemei kerekdedek, enyhén oválisak, viszonylag messze ülnek egymástól. Szemszíne borostyánszínű vagy zöld. Körülbelül egyfülnyi távolságra ülnek egymástól közepes nagyságú, lekerekített végű fülei, melyek végein a hiúzéhoz hasonló szőrpamacs található. Szőrzete közepesen hosszú, aljszőrzete rugalmasnak mondható, emellett hosszú, víztaszító, kissé olajos fedőszőre van. A lapockánál rövidebb bundát visel. Három cirmos mintázat a megengedett (foltos, csíkos, pettyes). Előfordulhat a sziámi faktor is, ekkor az extremitásokon (fül, farok, láb, pofa) van a hangsúly a színezésnél, ezzel pedig a kék szemszín is együtt járhat. Szőrzetének gondozására egy kis időt kell fordítani. Bundája taszítja a vizet és a szennyeződéseket. A legjobb, ha csak a vedlési időszakban fésüljük, mert a gyakori fésülés hatására hullani kezdhet a szőre. Ennél a fajtánál a kefe használata sem szükséges, elég, ha ujjainkkal kihúzzuk az elhalt szőrszálakat.

Természet

A szibériai erdei macska természete hasonlít a norvég erdei macskáéhoz. Bár azt mondják, hogy ez a fajta békésebb és ragaszkodóbb. Szeret mindenhová felmászni, ezért ajánlatos beszerezni egy jó kaparó- és mászóállványt a számára. Igényli a figyelmet, és a simogatást, szeret részt venni a család mindennapjaiban. Játékos és intelligens, könnyen betaníthatunk neki egy-két trükköt is. Az idegenekkel szemben tartózkodó, de jól kijön a kutyákkal és  a gyerekekkel is, macskatársaival szemben pedig megőrzi méltóságát. Ideje nagy részét szereti a kertben, a szabadban eltölteni.